Márti - Enterieur designer

Mártival még az első fotós tanfolyam során találkoztam, ahol egybe voltak vonva a workshopok más szakokkal is. Ez még 2016-ban volt, amit leírni is fura számomra. Tavaly májusban írt nekem, hogy szeretne pár képet a vállalkozásához, akkor derült ki, hogy azóta szép csendben mindketten figyelemmel kísértük egymás útját. Én már akkor csodálattal nézegettem, hogy milyen szép és igényes lakásokat alkot, mivel tőlem sem áll messze, sőt nagyon is érdekel a lakberendezés. :)

Így nagyon örültem a megkeresésének. Ráadásul pont azelőtt két héttel, hogy mentem Angliába egy másik fotózás kapcsán.:) Mivel Márti már egy ideje Londonba helyezte át a székhelyét, így adott volt, hogy a saját lakásukban fotózzunk. Ami egyébként referenciaként is szolgál, de a képek szerintem magukért beszélnek.:P

Sose vágytam Angliába és főleg nem Londonba, de szívem szerint bármikor visszamennék és a Mártival való pár órás fotózásom után kedvet is kaptam kiköltözni. Egyelőre még nem sikerült.:P

Previous
Previous

Eszter - Mat on the Moon Part 3.

Next
Next

Dorka - From Dora with Love