Nem tagadom, az újszülött fotózások a kedvenceim között szerepelnek. Tudjátok ilyenkor valahogy megáll az idő körülöttem és csak azt figyelem, ahogy ezek az apró pici emberek milyen nagy lélegzeteket vesznek. Az otthon melege, mikor még csak épp elkezdtek összeszokni a szülőkkel, mégis olyan meghittség árad a levegőből, hogy akár örökre ebbe a pillanatba zárnám magam.

Fogalmam sincs mit fogok átélni, mikor a sajátomat tarthatom majd a karomban, de szinte biztos vagyok, hogy ez az érzés a százszorosára fog nőni. :D

Most Gellértet volt alkalmam megismerni, akit már nagyon vártak.:) Mikor megpillantottam, rögtön Vince (a 6 éves bátyja) ugrott be nekem, mintha kiköpött mása lenne, csak piciben.

Így az ünnepek közeledtével talán még inkább elérzékenyültem, hogy mennyi szeretet veszi körül. Nos, az ő karácsonyuk idén biztos más lesz, mint a többi!

Van ez a tündéri család, akiknek szó szerint jól áll az ősz.:) Tavaly találkoztam velük először, szintén októberben, az akkor még majdnem 1 éves Leóval. Idén a 3 fős család 4 főssé bővült, ugyanis megérkezett Sion is a csapatba, így tovább erősítve a fiú részleget.

Mondanom sem kell, de ő az egészet átaludta, míg a bátyja a világ összes falevelét begyűjtötte. No persze ebben az időszakban termések is bőven akadnak a földön, amiből szívesen visz haza is, hiszen Hanga, grafikus lévén meg is rajzolja otthon. Ebben a röpke időben én is lelassultam és csak élveztem a sétát velük, miközben kattintgattam a gépemmel. Máris hiányoznak ezek a pillanatok és a szép őszi színek!

Zsuzsival még 2019-ben találkoztam először, amikor Sophie még csak a hasában volt. Mire legközelebb találkoztunk, akkor már Sophie pont 3 hónapos volt, ahogy most Emmett is ezen a fotózáson.:)) Mivel nem itthon élnek, így ritkán látom őket, de már tervezem, hogy jövőre a külföldön élő családokhoz kilátogatok és egy csokorba szedem őket.:P

Emmett hihetetlenül mosolygós kis úrfi, aki teljesen levett a lábamról. (Mondjuk ezt a mosolyt volt kitől örökölni:D)

Sophie pedig igazi kis cserfes kisasszony, akivel szinte végig játszottuk a fotózás idejét és nagyon sok mindent mesélt nekem.:D Elárulom a bújócska a kedvence.:)

Alig várom, hogy újra lássam őket!

Emlékszem majdnem napra pontosan 5 éve jelentették be a bátyámék, hogy érkezik az első unokaöcsém. Nem szólt semmit, csak elővett egy ultrahang képet és mosolyogva mutatta. Mivel nagy mókamester, ezért az első gondolatom az volt, hogy ugrat, de aztán ránéztem és láttam a szemében azt a boldogságot, amit a mai napig is. Norbi volt akkor még a családunkban az első unoka, ezért teljesen megváltoztatta az összejöveteleket és ünnepeket. Tavaly pedig érkezett még két zsivány, az egyik Norbi öccse, Nolen.

A saját családomon látom leginkább az idő múlását és talán pont ezért szeretném még inkább nekik ezeket a pillanatokat képekben megőrizni. Mivel a családunk eddig sem volt kicsi és folyamatosan csak gyarapodik, ezért majdnem minden vasárnapom róluk szól, ahogy a mai is.:)

Btw.:Soha nem gondoltam volna, hogy pont a családomnak kell majd könyörögnöm, hogy fotózzunk.:D

Még mindig emlékszem az első találkozásunkra Esztivel és Dáviddal. 2018 őszén beültünk a Béla Bárba, ahol az esküvői megbeszélésnek kellett volna zajlania. Helyette mintha két jó baráttal találkoztam volna.:) Azóta már tényleg annak nevezhetem őket és emiatt egy picit más ezeknek a fotózásoknak a hangulata. Esztivel rendszerint fotózzuk egymást 2018 óta, pedig az esküvőjük 2019-ben volt.:D Így jelen voltam akkor is, mikor Zsombi még a hasában volt és szemtanúja voltam, ahogy ez a kisember egyre jobban cseperedik. Ez a fotózás viszont most valahogy mégis más volt számomra. Zsombi eddig csak mindig megfigyelt, de most először nyitott felém. Érezhettem őt a karomban és végre azt a csibész mosolyát én idézhettem elő. Azt éreztem végre a játszópajtásak lehetek és míg a többiek öltöztek, addig mi fogócskáztunk.:)) Az idei nyárból idén nekem a gyerekek szeretetéből és közeledéséből jutott ki a legtöbb, így Zsombi feltette az i-re a pontot. Teljesen elérzékenyültem. Nagyon várom, hogy végre ne csak a fotózáson találkozzunk, hanem legyen időnk azon kívül is az együtt töltött időre és a hosszabb játékokra.:) (De már csak novemberig kell várnunk...:D)

Miron az első találkozásunkkor még csak 3 hónapos volt, így nagyon vártam újra a napot, hogy láthassam mennyit nőtt vagy épp mennyit fejlődött a kis személyisége.

Nagyjából fél másodperc alatt vett le a lábamról a kislegény, ugyanis míg én a fejemben pörgettem vissza a tavaly karácsonykor készült képeket és épp konstatáltam mely vonása maradt meg, ő már 3 mosolyt is megeresztett nekem. De nem ám sima mosolyokat, hanem tudjátok azokat az igazi casanova csábítós fajtából valóakat.:D

Persze Fannival és Gáborral is már vártam ezt a találkozást, mert annyira könnyed kapcsolat alakult ki köztünk, mintha a barátaimat fotóznám.:)

Mironnak pedig jár a dícséret, mert az alvásideje helyett fotóztunk és csak a végén "merült le az elem" benne.:)) Mintha megérezte volna, hogy épp akkor tűntek el az utolsó fények is.

Ugye mondanom sem kell, de már most kíváncsian várom a következő alkalmat velük!

Innen is nagyon nagyon NAGYON boldog születésnapot kívánok neki!