Korsós - Faragó Family

Még mindig emlékszem az első találkozásunkra Esztivel és Dáviddal. 2018 őszén beültünk a Béla Bárba, ahol az esküvői megbeszélésnek kellett volna zajlania. Helyette mintha két jó baráttal találkoztam volna.:) Azóta már tényleg annak nevezhetem őket és emiatt egy picit más ezeknek a fotózásoknak a hangulata. Esztivel rendszerint fotózzuk egymást 2018 óta, pedig az esküvőjük 2019-ben volt.:D Így jelen voltam akkor is, mikor Zsombi még a hasában volt és szemtanúja voltam, ahogy ez a kisember egyre jobban cseperedik. Ez a fotózás viszont most valahogy mégis más volt számomra. Zsombi eddig csak mindig megfigyelt, de most először nyitott felém. Érezhettem őt a karomban és végre azt a csibész mosolyát én idézhettem elő. Azt éreztem végre a játszópajtásak lehetek és míg a többiek öltöztek, addig mi fogócskáztunk.:)) Az idei nyárból idén nekem a gyerekek szeretetéből és közeledéséből jutott ki a legtöbb, így Zsombi feltette az i-re a pontot. Teljesen elérzékenyültem. Nagyon várom, hogy végre ne csak a fotózáson találkozzunk, hanem legyen időnk azon kívül is az együtt töltött időre és a hosszabb játékokra.:) (De már csak novemberig kell várnunk...:D)

Previous
Previous

Schreiber Family

Next
Next

Miron első szülinapja