Zsuzsi és Marci

Valahogy egy ideje olyan párokat vonzok be, akik az álmaim. Azóta, hogy fotózni kezdtem. Ugyanis mit kívánhatna jobban egy fotós, mint azt, hogy beleszeressenek a képeibe?

Zsuzsi december elején keresett meg, azután nem sokkal, hogy megkérték a kezét. Akkor kezdték még csak az esküvőjük szervezését és bár a dátum és helyszín még nem volt fixálva, azt már biztosan kijelentették, hogy engem szeretnének fotósként. Az egészben nekem az volt a furcsa érzés, hogy pár email váltás után, ismeretlenül is nagyon szimpatikussá váltak, mintha már ismerném őket évek óta.

Az helyszínkeresgélés közepette lebeszéltünk egy jegyes fotózást, hogy biztosan elcsípjük még a téli hangulatot, így kitűztünk egy időpontot február elejére, lesz ami lesz alapon. Bár Budapesten se híre se hamva nem volt az igazi téli időjárásnak, ahogy ezen a reggelen egyre kijjebb haladtunk a városból és felértünk Dobogókőre, már szemerkélt a hó, ami pikkpakk havazásba torkollott. Komolyan egy csoda volt, mintha az időjárás is melléjük állt volna.:)

Ekkor döntöttem el, hogy kicsit emlékeztetem Zsuzsiékat a gyerekkorukra és a téli mókázásokra. :) Ebben persze Chili is partner volt, hiszen melyik kutya nem szereti a havat?:P

Previous
Previous

Dóri & Dani x BCN

Next
Next

Hannah & Joseph in New York